Mocsári teknős
(Emys orbicularis Linné)

Család: EMYDIDAE
Állapot: helyenként gyakori
Hosszúság: 20-30 cm
Táplálkozás: halak, békák, rovarok stb.
Aktivitás: nappal

A világon előforduló 211 teknősfaj közül nálunk mindössze ez az egy faj él. Ráadásul nem is könnyű körülmények között, hiszen egykori lelőhelyeikből – a mocsarakból, lápokból – igencsak sokat lecsapoltak, kiszárítottak.

A mocsári teknősök napjainkban – többek között – Ócsán, Szabadszállás környékén, Izsák mellett, Dég környékén, Balátán, Sumony térségében, a hortobágyi-, biharugrai- halastavaknál stb. fordulnak elő. Hazánkon kívül szinte egész Európában őshonosak. A legtöbb helyen – így nálunk is – védelem alatt állnak.

A kifejlett állatok testhossza 20-30 cm, súlya 70-80 dkg, de néha még egy kg-nál nehezebb példányok is előfordulnak. Hátpáncéljuk színe sötét olajbarna, elég gyakran fekete, több száz, kisebb-nagyobb sárga pettyel tarkítva. A haspáncél nagy része szennyessárga.

10-12 éves korukban válnak ivaréretté. Párzásuk a kora tavaszi hónapokban a vízben történik. Tojásaikat – rendszerint nőstényenként 8-10-12 darabot – május végén, június elején rakják le, néhány méter vagy esetleg akár 100 méterre a víztől. A nőstények hátsó végtagjaik segítségével vájják ki a tojások számára alkalmas parányi „keltetőgödröt”. Amennyiben a talaj túl kemény volna, akkor vizeletükkel puhítják, lazítják azt fel.
A 7-9 cm mély mélyedésbe kerülnek a kissé hosszúkás-selyemhernyó gubójára emlékeztető, pergamen keménységű héjjal ellátott – tojások. A tojásrakás többnyire alkonyatkor vagy éjjel történik. Mire megvirrad, a tojásrakóhely gondosan be van takarva, így felismerhetetlen a tojásfosztogató állatok (pl. szarkák, varjúk, nyestek, rókák stb.) számára.
Amennyiben melegek a nyári hónapok, úgy már augusztus végén, szeptember elején kikelnek a barnásfekete, 22-25 mm átmérőjű, teknős ifjoncok.
Ha a nyár hűvös és esős, akkor a tojások kelése késik és bizony előfordulhat, hogy az apróságok csak szeptember végén, október elején látják meg a napvilágot. Az ilyen késői kelésű állatok már rendszerint képtelenek – az idő hidegre fordulta miatt – megerősödni és ezért a többségük még a tél beállta előtt elpusztul. Az életrevalóbbaknak van még annyi ereje, hogy beássák magukat az iszapba vagy bebújjanak valami fagymentes helyre. Ha sikerül átvészelniük a téli zord hónapokat, akkor tavasszal erőre kaphatnak.

A mocsári teknősöket már több esetben sikerült terráriumi körülmények között szaporítani és felnevelni. A tapasztalat az, hogy 23-25- C° hőmérsékleten 93-101 nap alatt kelnek ki az apróságok.

A fiatal, a tojásból éppen kikelt teknősöket természetesen a kifejlett állatoktól távol kell felnevelni, nehogy a szűk helyen összenyomják őket.

A mocsári teknősök húsevő, ragadozó állatok. Megeszik a vízben élő férgeket, rovarokat és azok lárváit, csigákat, kagylókat, halakat és ikrákat, gőtéket, békákat stb. és azok tetemeit. Akva-terráriumi tartás esetén is ajánlatos felhasználni az előbb felsorolt táplálékokat, másrészt a halfilét, a zsírmentes, nyers húsokat. Minden táplálékukat a tiszta fürdővizükbe kell helyezni, de csak annyit, amennyit elfogyasztanak. Soha, senkinek ne jusson eszébe ezeket az állatokat moslék közé helyezni, ugyanis abban rövid időn belül elpusztulnak!

Akva-terráriumban tarthatók. A szárazföldön lassan és esetlenül, a vízben annál ügyesebben és gyorsabban mozognak.

Ősz végén telelőre, hosszú pihenőre vonulnak – az iszap közé fúrják magukat vagy nádcsonkok alá bújnak és ott tartózkodnak teljesen mozdulatlan, dermedt állapotban a következő év tavaszáig. Az első meleg napsugarak csalogatják elő őket.

A mocsári teknősök – mint már említettem – védett állatok, csak a környezetvédelmi hatóságok engedélyével gyűjthetők és tarthatók.

Hasonló faj: Kaszpi víziteknős (Mauremys caspica)