Hüllőkről, Kétéltűekről és Kisrágcsálókról
Számláló
Indulás: 2006-04-05
 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Kétéltűek
 
Hüllők
 
Teknős
 
Fajták
 
Kérdések
 
Elhelyezés

Elhelyezés

A megfelelő elhelyezés megtervezéséhez először át kell gondolnunk, hogy a természetben milyen körülmények között, milyen szokásokat gyakorolva élnek hörcsögeink. A szíriai aranyhörcsög éjszakai állat. Kiterjedt járatokat ás, és ebben a föld alatti rendszerben egyedül él. Az aranyhörcsögök csak a párosodási időben tűrik meg egymást. Életük azonban nem kizárólag a járatokban zajlik, az élelem felkutatása céljából nagy távolságokat tesznek meg. Területük több száz négyzetméternyi nagyságú, és járataik akár 2 méter mélyre is nyúlhatnak. Tehát igen aktív, mozgékony, jól ásó, de nem túl jól mászó állatokról van szó.

Egy férőhelyen csak egy állatot tartsunk. Még a látszólag békésen együtt élő aranyhörcsögök is vívhatnak komoly sérülésekkel járó csatákat, és könnyen meg is ölhetik egymást.

Szobai elhelyezésükre két eszköz kínálkozik: a ketrec és az üvetrerrárium.

 

Ketrec

Az aranyhörcsög ketrecének alapterülete ne legyen 80 x 40 cm-nél kisebb, de sokkal jobb a 100 x 50 cm-es méret. A ketrec ne legyen túl magas, hiszen meglehetősen ügyetlenül másznak. Lehet, hogy lelkesen próbálkoznak a ketrec rácsának megmászásával, de a rendszeres leesések során megsérülhetnek. Ha csak egy viszonylag magasabb ketrec áll rendelkezésre, készítsünk bele emeleteket. Némelyik, kereskedelemben kapható ketrec eleve polcokkal van ellátva, ezek sokszor praktikusak, de veszélyesek is lehetnek. A puhább műanyagot állataink megrághatják, a lenyelt darabok pedig akár pusztulásukat is okozhatják. A rágás az aranyhörcsögök egyéni szokása, némelyik szinte soha nem rágja a berendezést. Ha azonban fognyomokat veszünk észre a műanyag polcokon, cseréljük le azokat. Sajnos sok hörcsögketrec rácsos közbülső emeletekkel készül. Ezek eleve alkalmatlanok a használatra, hiszen az állatok lába állandóan a rácsok közé esik. Némelyik, ritka rácsú szinten valóban csak komoly nehézségek árán tud közlekedni, a sűrű rácsozatba pedig könnyen beleakad, beszorulnak a végtagok. Használjunk falapokat, ezekből készítsünk a ketrec méretének és elképzelésünknek megfelelő szinteket. Az sem baj, ha többet gyártunk le belőlük, mint amennyit egyszerre fel tudunk használni: szennyeződés esetén úgyis cserélni kell majd őket.

 

A kereskedelemben számos olyan ketrec kapható, amit „hörcsögketrec”-ként árulnak, de valójában túl kicsik ahhoz, hogy akár egy állatnak is megfelelő életteret nyújtsanak. Ha mégis csak ilyen ketrec áll rendelkezésre, használjuk bátran, de bővítsük ki! Csatlakoztassunk hozzá egy másik, megfelelő méretű ketrecet vagy akár terráriumot.

 

Általában a ketrecek előnye, hogy nyitottak, tehát jól szellőznek. A rács megkönnyíti a közbülső szintek rögzítését. Nem lesz nehéz elhelyezni az önitatót, és az egyéb kiegészítő felszereléseket sem. A ketrecek tisztítása is nagyon egyszerű, hiszen az alsó műanyag rész lecsatolható, így az elhasznált alomanyagot könnyen kiüríthetjük. Hátrányuk, hogy ha ez a tálca nem kellően mély, akkor folyamatosan alomanyag, táplálékdarabkák és még ki tudja mi minden fog a szobába szóródni. Ha egy hörcsög rászokott arra, hogy a ketrec rácsait rágja, erről nem fog egyhamar letenni. Ez pedig meglehetősen kellemetlen zajjal jár, különösen éjszaka lehet nagyon zavaró.

 

Terrárium

Terráriumot üvegből készíttethetünk vagy vásárolhatunk. Előnye, hogy akár méretre is megrendelhetjük, így a lehető legjobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló teret. Az alapterülettel itt se takarékoskodjunk, hiszen kedvencünk ezen üvegfalak között fogja tölteni élete nagy részét. Az üvegre már sokkal nehezebb bármit is rögzíteni, mint a rácsra. Tapadógumival ellátott önitatót kell majd használnunk, vagy valamilyen ügyes, egyéni megoldással kell felszerelnünk a hagyományos itatót. Egy darab fémrót hasznos lehet. Arra ügyeljünk, hogy a hörcsög felegyenesedve éppen elérje az itató fémcsőrét, ne tudjon az itatón és az azt rögzítő dróton kimászni.

Szinteket a terráriumban is létesíthetünk: használjunk lábakon álló, különböző magasságú emelvényeket. Elhelyezésüket úgy oldjuk meg, hogy ne dőlhessenek fel.

Az üvegterráriumot fedjük le fémráccsal, így a lehető legjobban ki tudjuk használni a teret anélkül, hogy szökéstől kellene tartanunk.

 
Névnapköszöntő

 
Állatok képei
 
Hörcsög
 
Kisrágcsálók
 
Szavazás
Átlagosan havonta mennyit költesz a kedvenceidre?

1000 alatt (5 / 7%)
1000-2000 körül (23 / 33%)
többet mint 2000 (33 / 48%)
nem költök rá semennyit (8 / 12%)

Szavazatok száma: 69

Létrehozás időpontja:
2009-11-06 20:57:24

Szavazás lezárva:
2011-03-18 10:27:46


Lezárt szavazások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Extrák
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre