Európa kihalt és ma élő teknősei

Már a földtörténeti középkor első szakaszában, az úgynevezett triász időszakban megjelentek a teknősök a Földön. A tudósok által talált legrégebbi teknősmaradvány 220 millió éves. Ez a teknős, a Triassochelys dux egy szárazföldi faj volt. Természetesen ezenkívül szerte a világon találtak számos kihalt édesvízi és tengeri fajt is. Magyar tudósok is írtak le ősi teknősfajokat, például Nopcsa Ferenc 1923-ban azonosította egy kréta időszakból származó lelet alapján az ősi Kallokibotion bajzidi nevű teknősfajt, amelynek állatrendszertani besorolása még ma is sok fejtörést okoz. Néhány évvel később, 1927-ben ugyancsak magyar tudós írt le egy kipusztult teknősfajt Clemmydopois sopronensis néven, amelynek maradványa, amint ezt neve is mutatja, Sopronból származik. Szintén európai édesvízben élt a hatalmas termetű Broilia denticulota nevű teknős, melynek páncélhossza elérhette a 80 centimétert is. Maradványai Franciaországból kerültek elő.

Az Európa területén felfedezett számos kihalt édesvízi teknősfajjal szemben ma mindössze három olyan faj él kontinensünkön, amelyeket az édesvízi és mocsári teknősök családjába (Emydidae) sorol a tudomány. Ezek közül a kászpi teknősnek (Mauremys caspica) két alfaja van, mindkettő megtalálható Európában. Az úgynevezett törzsalak (Mauremys caspica caspica) a Kaukázus-vidékén, a Kaszpi-tenger nyugati és déli partvidékén, valamint Északnyugat-Iránban, Törökország keleti és Irak északi részén él. Elsősorban a hegyvidékek tiszta vízű patakjait kedveli. Az állat hátpáncélja világosbarna, rajta – különösen a fiatal példányokon – szabálytalan vonalakból álló vörösesbarna vagy narancssárga minta látható. A haspáncél alapszíne világosbarna, de minden szarupajzson egy-egy sötét folt van. A hát- és haspáncélt összekötő úgynevezett híd mindig egyszínű sárgás. A végtagokat és a nyakat sárgás, narancssárgás csíkok díszítik. Az alfaj maximális páncélhossza 20-25 centiméter lehet. A másik alfaj, a Mauremys caspica rivulata a Balkán-félsziget déli és délkeleti részén, valamint Nyugat-Törökországban és Szíriában él. Szinte mindenféle édesvízet benépesít, de kedvenc lakóhelye a melegvízű források és az ezek által táplált kisebb-nagyobb vizek. Kevésbé mutatós, főleg a közepes vagy a nagy példányok szinte teljesen egyszínű sötétszürkék, csak a nyakon van néhány elmosódott szürkéssárga csík vagy a haspáncélon néhány világosabb folt. Nagyobbra nő viszont a törzsalaknál, páncélhossza elérheti a 35 centimétert.

A kászpi teknős közeli rokona, a spanyol víziteknős (Mauremys leprosa) Spanyolország középső és déli részén, valamint Közép- és Dél-Portugáliában él. A nagyobb folyók csendesebb, part menti részei kedveli, de megtalálható olykor az erősen szennyezett kisebb vizekben is. Hátpáncélja szürkés- vagy zöldesbarna, a haspáncél sárgás alapszínét nagy sötét foltok tarkítják. A világos hídon két fekete folt látható, ezek gyakran egybe is olvadhatnak. Páncélhossza elérheti, sőt néha meghaladhatja a 25 centimétert.

Az előző fajoknál sokkal ismertebb számunkra a mocsári teknős (Emys orbicularis), hiszen ez az egyetlen faj, ami hazánkban a természetben előfordul. Az északi,, északnyugati részek kivételével az egész kontinensen elterjedt, sőt megtalálható Északnyugat-Afrikában is. Elsősorban a sík vidékek álló és lassú folyami vizeit népesíti be, de az alacsony dombvidékeken is előfordul. Hátpáncélja fekete, zöldes vagy barnás árnyalattal és az egyes pajzsokat sárga pontokból vagy vonalakból álló minta díszíti. A haspáncél színe változatos, de legtöbbször szalmasárga alapszínen sötét- vagy vörösesbarna mintával. A kifejlett állat páncélhossza az elterjedési területtől függően változik, nálunk például nem ritkák a 18-20 centiméteres egyedek.